még egy kis művészet.
S kiegészítettem néhány névvel a tegnapit. Aki érdekelt az ilyesmiben, nézzen utánuk, mert jók. A képekre kattintva jobb oldalon olvashattok engemet. :)
ez még art international-ról van.
ezek a Biennáléról vannak. Szerintem elég jó. Olvassátok a címeket hozzá.
Papa, neked különösen való.
Voltam még hetekkel ezelőtt a MACAR KÜLTÜR MERKEZI-ben kiállításon, ami az "itteni váci utcán" van, szóval elég király helyen.
Nekem nagyon tetszett a kiállítás bemutatkozó szövege, ezért idebiggyesztem.
A Playground című kiállítás a városi környezet kortárs képzőművészetre gyakorolt hatását mutatja be magyar tükörben: betekintést enged ennek a jelenségnek a személyes álomképszerű feldolgozásától a városban talált vagy városról alkotott látványok újraértelmezéséig megannyi közös élménybe, melyet minden városlakó, ha másként is, de megél a hétköznapjai során.
Játszótér (Playground):
1. Szabadtéri játszó- és rekreációs terület
2. Egy meghatározott tevékenység számára fenntartott terület
Gyermekként a zebrán fehérről fehérre ugrálunk, ügyelve arra, hogy ne lépjünk a fekete csíkra. Az iskola ablakából bámészkodva galambokat számoluk, vagy ahogy Orhan Pamuk is tette, környékünk kisboltjainak történetét próbáljuk felfedezni és felidézni. Babaházakkal játszunk és álmunkban gyakran a háztömbünk felett repkedünk.
Kamaszként kedvenc koncertjeink és kiállításaink plakátjait visszük haza az utcáról és hosszú nyárestéket töltünk járdaszegélyen beszélgetve.
Felnőtt korunkra a város ezen perspektívái eltűnnek. Nem akarunk az otthonunkba vinni utcáról csent emlékeket és nem képzeljük el környezetünket kicsinyített modellként. A város szimpla díszletté, hétköznapjaink hátterévé válik.
Tanult szabályok szerint kezeljük, és különválasztjuk személyes környezetünktől. Egyrészről nem érezzük otthonunknak: viselkedünk és mindent meghatározott funkciója szerint használunk. Másrészről viszont idegen helyként sem kezeljük, így kizárólag akkor fedezzük fel kiváncsian, amikor turisták vagyunk.
Isztambul lakói ('Istanbullu') ezer módon tartják életben ezt a gyermeki képzelőerőt és közvetlen kapcsolatot a várossal: az utcákat aktívan és otthonosan használják.
Turisták millió visznek haza varázslatos emlékeket Isztambulról; emlékeket olyan helyekről, ahol a város és a magánélet összefonódik, ahol a nyilvános és a magánszféra sajátos módon rajzolódik újra.
A Playground kiállítás segít hétköznapi környezetünket ezzel a közvetlen gyermeki kiváncsisággal szemlélni. Lehetőséget kínál arra, hogyan őrizzünk meg másként eltűnő közös emlékeinket a városról.
A város a játszóterünk is lehet. Azon múlik, minek tekintjük és hogyan használjuk.
Kerekes Gábor munkája. Többek között kollázsokat is készít. Őt is érdemes megnézni. Amúgy meg érdekes, hogy van vm hasonló az alábbi kollázs és a tegnapi Babel tornya között. Ez itt Istanbul kollázsban:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.