Már ezer éve akarok írni egy bejegyzést a problem yok címmel, de vagy én voltam kimerülve, hogy írjak, vagy ez a zseni oldal nem akart működni… szupi…
De a lényeg, hogy mindig mire odajutottam volna, h írjak, elszállt a lelkesedés… épp szürke felhő kúszott az égre.
Az ember kedve itt tényleg olyan szeszélyes,  csak, mint minden egyéb… Az időjárás, a közlekedés, az adminisztráció, a pénzügyek, s csak így a kapcsolatok is…
S ez a kulcsszó máma.
Igen, az iskola elkezdődött. Uh, mily’ meglepő, hisz’ október 8. van. De igen, itt ez mégis meglepő, mert igazán nagyon nehéz szülés volt… még a kislábujja így is benn van.
De lényeg nem ez, hanem, a dráma, ami Erzsi kicsi szívében játszódik. Uhh, de hosszú, uhh mennyi felvonás, ez ám a modern dráma… igen, követhetetlen.

Szept. 14-én beslattyogtam az iskolába, ahogy azt már hetek óta megettem egyik-másik nap, hátha jutok valamire, s realizáltam, hogy ’hoppá! Nem én vagyok az egyetlen diák az egyetem falai közt’. Az élet elkezdődött, az erasmus áradat nekilódult.
S akkor ott voltam én, aki három hete éltem kis felfedező körutakkal megtöltött életemet, ha nem is egyedül, de amolyan kis alienként bolyongva a városban.

Félve nézegeted a többi srácot…igen, biztos ők is erasmus…mit kérdezz…ez olyan béna, hé ti is erasmussal…nyílván, hisz’ az international office-ban ülünk…jó,akkor ’where are u from?’…de, hát hallom, h németül beszélnek…hagyjuk, inkább olvasok, megy ez majd magától…
S ment. De nem mindig magától, (mert csak odamentem itt is ott is megszólítani a népet), és nem mindig kényelmes hátszéllel.
Az elmúlt hetekben tényleg beindult a nagybetűs erasmus élet, de sokat csapongtam.
S közben pont az volt a lényeg, h nem akartam csapongni. Nem vágytam, s nem vágyok orbitális erasmus megmozdulásokra, és rengeteg külföldi ismerősre.
Igazi kapcsolatokra vágyom, és valós párbeszédekre.
És a sok csapongás… Amikor azt keresed, hogy hogyan lehetnél egészen saját magad, hogyan dobhatnád félre az újra s újra felvett szerepeket, arra nem az értelem nélküli bandázós lézengés és az  ’igen, mekkora fanok vagyunk’ mindenkivel mosolygás a megoldás.

De lényegében senkivel nincs baj, akit mellém sodort a Bosporus, csak nehéz munka volt megtalálni, azt aki igazán az,amit keresek. Vagy is a vicc és a lényeg az, hogy egyáltalán nem is volt nehéz, mert mindenhova potyogtatott nekem a  Jóisten egyet-egyet a nekem valóból, csak a türelem, aaaz, az az, ami rózsát terem.
Mert van egy szuper lakótársam,  egy szuper szaktársam, szuper török szaktársak, szuper cuki cappadocia group, és még 1-2 szupi erasmus társ, s kész a habostorta.

A lényeg, hogy ők már vannak egy ideje, de most jött el az, hogy azt érzem, megérkeztem, mert már természetes velük lenni, megkeresni egymást, igényelni egymás társaságát, magadat adni, angolul beszélni (almost), jókat beszélgetni, angolul viccelni (óh,h hiányzott eleddig a humorom :D).
Szóval a gyümölcs kezd beérni.

Igen, ez most egy rózsaszín felhős nap. 

Ahogy ígértem, itt vagyok, s indulhatunk is keletre. Épp csak visszafele az időben, ez ám az utazás, több száz kilométert repülni, oda a messzi félsivatagba...Tessék felkészülni, a kaland indul, a nap forró, a levegő száraz, a teve cuki, a birka nyáj, a víz csillog, a motor robog, a szél suhog, a haj lobog, a szabadság elérhető...

https://www.youtube.com/watch?v=N9oq_IskRIg 

Nincs mese, nem lesz sok mese, mert az idő oly' gyorsan száll, tovatűnnek a szép ígéretek, s jómagam már új hajókban evezek.

Tegyünk annyit hozzá, hogy a habos torta kihagyhatatlan hozzávalója, s egyben a hab a tortán, Özseni/Eugénie, ahogy tetszik, az én drága jó cuki franciám. Szerintem nem teljesen norma! Mit gondoltok? :) 

Szóval E. munkatársával s bandájával repültünk a tündérkémények birodalmába, szippantani egy kis természetet, amire igen ki voltam már éhezve...,de mondjuk mikor nem.
Annyit had' említsek meg: ha teheted sohse válaszd az éjszakai buszt. 
A lehetőség príma: Több testrészem fájt utána, mint, ahány van. Azért talán mégis megérte, hogy kiderüljön, drága barátom, a teve, franciáéknál a Samu (chameau) névvel van megáldva, Óh, mily' találó! S, ha egyet tanácsolhatok arra az esetre, ha mégis oly' szerencsétlesnég ér, hogy egy éjszakai buszon találod magad: Sohse felejts a poggyászodban a boules guiés-t! (füldugi) Mert mire egy töröknek elmagyarázod, hogy francia létedre nem azért választottad az éjszakai buszt, hogy ottan bömböltetett török diszkót hallgass, hanem, hogy aludj egyet, úgy,hogy most legyen szíves megállni, mert a bulkiesz-em a poggyászomban maradt, s nem, köszönöm, nem kértem vizet, úgyhogy a villanyt se kell felcsapni óránként, mert még mindig csak egy dologra van szükségem, hogy aludhassak, tesekkürler, tesekkürler, merci,merci. Nagyon nevettem, ahogy Özsen álmosságtól lecsapott szemekkel puffogott. :)

Most jöjjön egy kis illusztráció, a mese tán folytatódik, de most kb először, amióta itt vagyok, szeretnék elaludni hajnal 3 előtt, úgyhogy mára ennyi.

élesztő:
https://www.youtube.com/watch?v=tvY7Nw1i6Kw&list=RDEMDWum4Z5Uj8RckosIOsf77w&index=1

(klipped is nézd)

Képekben a város ezerarcúságáról:

még egy kis művészet.
S kiegészítettem néhány névvel a tegnapit. Aki érdekelt az ilyesmiben, nézzen utánuk, mert jók. A képekre kattintva jobb oldalon olvashattok engemet. :)

ez még art international-ról van.

ezek a Biennáléról vannak. Szerintem elég jó. Olvassátok a címeket hozzá.
Papa, neked különösen való.

Voltam még hetekkel ezelőtt a MACAR KÜLTÜR MERKEZI-ben kiállításon, ami az "itteni váci utcán" van, szóval elég király helyen.

Nekem nagyon tetszett a kiállítás bemutatkozó szövege, ezért idebiggyesztem.

A Playground című kiállítás a városi környezet kortárs képzőművészetre gyakorolt hatását mutatja be magyar tükörben: betekintést enged ennek a jelenségnek a személyes álomképszerű feldolgozásától a városban talált vagy városról alkotott látványok újraértelmezéséig megannyi közös élménybe, melyet minden városlakó, ha másként is, de megél a hétköznapjai során.

Játszótér (Playground):
1. Szabadtéri játszó- és rekreációs terület
2. Egy meghatározott tevékenység számára fenntartott terület

Gyermekként a zebrán fehérről fehérre ugrálunk, ügyelve arra, hogy ne lépjünk a fekete csíkra. Az iskola ablakából bámészkodva galambokat számoluk, vagy ahogy Orhan Pamuk is tette, környékünk kisboltjainak történetét próbáljuk felfedezni és felidézni. Babaházakkal játszunk és álmunkban gyakran a háztömbünk felett repkedünk.
Kamaszként kedvenc koncertjeink és kiállításaink plakátjait visszük haza az utcáról és hosszú nyárestéket töltünk járdaszegélyen beszélgetve.

Felnőtt korunkra a város ezen perspektívái eltűnnek. Nem akarunk az otthonunkba vinni utcáról csent emlékeket és nem képzeljük el környezetünket kicsinyített modellként. A város szimpla díszletté, hétköznapjaink hátterévé válik.
Tanult szabályok szerint kezeljük, és különválasztjuk személyes környezetünktől. Egyrészről nem érezzük otthonunknak: viselkedünk és mindent meghatározott funkciója szerint használunk. Másrészről viszont idegen helyként sem kezeljük, így kizárólag akkor fedezzük fel kiváncsian, amikor turisták vagyunk.

Isztambul lakói ('Istanbullu') ezer módon tartják életben ezt a gyermeki képzelőerőt és közvetlen kapcsolatot a várossal: az utcákat aktívan és otthonosan használják.
Turisták millió visznek haza varázslatos emlékeket Isztambulról; emlékeket olyan helyekről, ahol a város és a magánélet összefonódik, ahol a nyilvános és a magánszféra sajátos módon rajzolódik újra.

A Playground kiállítás segít hétköznapi környezetünket ezzel a közvetlen gyermeki kiváncsisággal szemlélni. Lehetőséget kínál arra, hogyan őrizzünk meg másként eltűnő közös emlékeinket a városról.

A város a játszóterünk is lehet. Azon múlik, minek tekintjük és hogyan használjuk.

Kerekes Gábor munkája. Többek között kollázsokat is készít. Őt is érdemes megnézni. Amúgy meg érdekes, hogy van vm hasonló az alábbi kollázs és a tegnapi Babel tornya között. Ez itt Istanbul kollázsban:

Na Üdvözlök mindenkit újra itt, a fedélzeten!
Utunkat folytatjuk a színes széles Bizántériában, majd keletebbre vesszük az irányt...

(Tessenek zenét hallgatni: 
https://www.youtube.com/wa⌋tch?v=2Ynj2lBHV_0&list=RDEMEx0xwayTCGqQ9EBbk_hnKg&index=3 
vagy , ha még nyugitsabbat kíván:
https://www.youtube.com/watch?v=sROqdlMyl8E )

Először néhány közérdekű közlemény, aztán a mocskos magánélet kiteregetsése.

Szóval legerősebb sztereotípiám dőlt romba, miszerint Törökország a kávé és cigaretta Kánaánja. Ezzel csak azután szembesültem miután otthonról hozott drogkészletem kifogyott és Erdincék lakását elhagyva a kávé se vót már ingyé. Mert itten az van, hogy a tekerős dohány nagyobb kuriózum, mint otthon a kaviár... Egyrészt azt hittem, h itt lesznek majd csuda finom török dohányok. Ne kérdezzétek, hogy hogy-hogy mégsem. S aztán én nem tudom, hogy ezek honnan szállítják, de nagyon érdekes, hogy hozzánk ocsóbbér lehet eljuttatni, mint ide. Sohse gondolnám, h ennyit számít, h kis hazánk egy kisjjnyival közelebb van a naagy betűs Nyugathoz. Szóval a mindentudó Istanbulban úgy kell keresni a dohányt, mint tűt a szénakazalban, aztán annyiba kerül, mint egy aranyfogsor. (Persze! Tudom! Ne akarjon az ember dohányozni!)

S akkor itt van még a kávé ügy. Szépen éldegéltem Erdicéknél, míg aztán eljött az első reggel az új lakásban. Van itt nekünk egy whatsapp csoport, amibe írogatunk egymásnak azt itthoniakkal. Na, én ott mutatkoztam be, miután fél napos topikot indítottam a "Te jó ég! Ti nem isztok kávét? Hol van itt egy kávé főző? És hol a kávé???" reggeli bejelentkezésemmel. (Itt szeretnék röviden megemlékezni a Villányi Kolostor tagjairól: Hodász Hanga, Bojti Stefánia és Molnár Luca. Nélkületek a kávé topik nem jöhetett volna létre.)
Szóval itt török kávé van vagy INSTANT. Minden egyéb megint csak a kaviárral sorakozik egy polcon, de, hogy melyik boltban, azt senki nem tudja.

A török kávéról meg annyit, hogy : köszönöm, nagyon kedves, de "Eez nem kávé". (hanem leves)

Fontos bejelenteni való még, hogy istanbuli éltem közelebb vitt a macskákhoz. (aki nem tudná; ez nagy dolog) Itt ugyanis lépten-nyomon macskák és kutyák heverésznek. Erdincéknél kezdődött minden... Nekik ugyanis van egy nagyon szép ezüst macskájuk, (aki úgy él náluk, ahogy egy király sem). S azon kaptam magam tőlük eljőve, hogy hiányzik a macska. Nézzenek oda!
De no para! A minap a komp várótermében ki volt az első várakozó? Egy cica alukált az ülésen. S mindenütt kölyök cicááák.. :)
Sára, Móric, ez a ti kánaánotok! :)

Voltam az ART INTERNATIONAL kiállításon:

Most kicsit nézegettem, hogy kiknek a munkáit fotóztam le. S íme, itt az egyik kedvenc, SEMIHA BERKSOY, s kiderül róla, hogy egy marha jó karakter. Opera énekes nő és festő volt, és dolgozott együtt ROBERT WILSON-nal. (mozgás,fény,zene,hang,díszlet és jelmez rendező,tervező)

Itt pedig néhány egyéb a kiállításról:

SÁRA, ezt neked fotóztam.

       ESZTI , ezt pedig neked:

VOLTAK SZABADTÉRI INSTALLÁCIÓK IS, ezek itt vizen libegő karikák.
Nagyon szép volt, ahogy kénytelen-kelletlen felvették a Bosporus hullámzását.

Halihóóóóó!

Uhh, hányszor elkezdtem már fejben ezt a bejegyzést, s hány címe volt már, köztük a 'ki tudja hol áll meg'. És igen, a Bosporus partján élve visz az ár, s ki tudja hol áll meg. De ma rájöttem, hogy, ha akarom megállíthatom, s jól érezhetem magam az egy helyben állásban. 
És igen, igen , én szeretem ezt a számot:  https://www.youtube.com/watch?v=U_9Ayr1swO0   , kinek a pap, kinek a papné, nekem Ákos.

Szóval ezer éve nem írtam, nehéz összeszedni az eseményeket. De , mai összefogja őket az az útkeresés, az önkeresés, az Istenkeresés. Az elmúlt másfél hétben sokat szaladgáltam lokalitásomat kerseve, (ha van ilyen szó ottan Magyarhonaba'). Szaladgáltam, hogy ne legyek egyedül, mert azt éreztem, hogy az első időket ezerrel a kapcsolati tőkére kell fordítani. S persze így is van, kell, de nem mindenekfelett. De ezt majd folytatom... Most hírek következnek: 

A long time ago egyik nap egész nap egyedül bolyongtam, s estére vágytam volna már társaságra, főként látva a sok hangulatos kiülős helyet, bandákat.
Szállásadóm, Juditék is hívtak magukkal, de én akkor már készítettem kicsi szívem, hogy elmegyek egy couchsurf-ös talira, így neki is vetemedtem.
Annyi szent, hogy mások nem küzdenek ennyit egy találkozóért. Én bő egy órát bolyongtam, mert a Moda-ban két nagy park is van a kerület két felén, sztem csak az egyik a Moda Park, de van, aki ezt nem így gondolja. :D
Lényeg, hogy filmbeillően (már, ha az egy palimadárról szól, ahogy kedves új,német lakótársam nevez :D ), tehát filmbeillően; a társaság épp távozni készült, mire én tesstemről zuhatagként alá omló verítékben úszva, kezembe szatyros söreimmel csörömpölve megérkeztem. (jegyzem meg, a legolcsóbb sör 600ft volt)
Hát nem voltam épp, a persze, partyra fel, állapotban. Mondom magamban, azért teljesen idegenekkel még se nagy buli rázni valahol. Elcsíptem pár srácot, aki még maradt kicsit. Egy londoni török ,  UK-ból jövő, most itt dolgozó indiai (?asszem), és egy UK-ból idelátogató sudáni sráchoz csapódtam. 
Lehet, hogy a JOIN és a JOINT szó nem véletlenül hasonlít egymásra?! Mert, amióta itt vagyok, s napi program a barát szerzés, eufórikus érzés szele csap meg a 'do you wanna join?' hallatán. :D
Mellesleg a srácokkal tényleg elmentünk egy csajhoz, elszívni egy jointot, de nyugi,mutt, fatt, ezt az örömet meghagytam most nekik, elég, hogy sokat cigizem.
Aztán elmentünk táncolni. Annyi volt még a fricska, hogy itt sok bárba csak egalizálva engedik be e nemeket, 1-et 1-et fajuk szerint. Úgyh a sudani fekával nekiálltunk csajokat hajkurászni :D, de nem kellett nagyon soká.. :)
Iszonyú jót táncoltunk.

NO, MÁSNAP, másnap volt. Szörnyű lassú nap, de össze kellett szednem magam, estére meg volt beszélve, hogy egyszer és mindenkorra most már átköltözöm, Sislibe.
HÁt az hasonlatosan vicces volt,mint a parkos történet. Erdinc mondta nekem,merre menjek, de én azt hittem, az lesz nekem a jó, ha nem kell sokat átszállnom a bőröndömmel, csak azt nem tudtam, hogy annál többet kell majd egy hegycsúcson töltenem vele.
Egész pontosan olyan voltam,mint a Szökőhévben a főszereplő csaj.
 https://www.youtube.com/watch?v=lkOtV8SN9Kg

Amúgy ez a film is egy papné, amit nagyon szeret, de csak titokban. Egyik kedvenc részem : (küldöm ezt különösen TRIXINEK és ZSuZSiNAK) :)

 https://www.youtube.com/watch?v=f9_Amwh1hJg

Szóval, ahogy korábban említettem, Isztanbul hegyekből és völgyekből áll. De ezek a völgyek 90fokban lejtenek az egyenes utakhoz képest. Na , én egy ilyen lépcső közepén ragadtam a 30kg-os bőröndömmel és laptopommal. S mindez nem volt elég. Kedves új host-omat hívtam fel, hogy most még is mi a jó péket csináljak. S ezek után majd' egy órát töltöttem ott, próbáltam elmondani e srácnak, hogy hol vagyok (azóta tudom, h 10percre voltam a lakástól). Mindenesetre vicces volt első ismerkedési lépéseknek....

Egyébként a lakótársak,mind cukik. Egy török srác, egy másik ideiglenesen, egy német, egy francia lány, s egy holland.
A hollannak nem igazán értem az angolját, úgyh asszem vele kicsit kerüljük egymást. Mindig azt mondja, h WeLLLLLL, meg, h YEAH, yeah.... tudjátok, azzal a nyálam rakom ide-oda angollal.
Burak, a fősrác nagyon cuki, végtelenül segítőkész, gondoskodó, érdeklődő. Másik kedvencem Eugénie , a francia lány. Annyira cuki, hogy belehalok. Napi program,h megtanuljuk kimondani a nevét, mert én a fiúktól tanultak, akik full mást mondanak folyton :). fonetikusan Özsén(i), ezek meg azt mondják, h Örzzsn....

szobakörkép
francia ágyam van, ami soha korábban, ez egy álom!!

na,most megint 2 óra van már! pedig sok mindent akartam még küldeni,de most muszáj nyugovóra térnem.

Hogy vagytok, drágáim?
Èn teljesen összeesek a fáradtságtòl. Olyan az agyam most,mint egy lavor takony. S mindehhez itt ring alattam a vapur (komp).
Ez a város tényleg nagyon különös. Nem lehet megszokni ,mert md lèpésnél van vm ùj. Meg azon gondolkodtam,h talán az egésznek van vm örök bizonytalansága attòl,h az egész várost tenger övezi mindenütt. Persze milliò oka van még,de azt hiszem, ez a kulcs.
Az egèsz város ring megállàs nélkül,mint a vapur. Mindig azt érzed,hogy a talaj bizonytalan alattad,mert vagy totàl meredek vagy szinte az arcodig emelkedik az utca előtted. Ha éppen egyenes,akkor meg annyira hömpölyög előtted a tömeg,h attòk szédülsz el.
Azóta szédülök,h megérkeztem.Komolyan.
De az a lényeg, hogy bármi is van, a sok tisztázatlanság, az állandóan változó érzéseim, h mikor vágyom épp emberekre, mikor egyedüllétre, mikor pörgésre,mikor nyugalomra,mikor érzem magam egyedül, mikor érzem,h társakra találok könnyen, mikor félek újra,h mégsem, mikor vágyom valaki barátságára, mikor menekülök valakié elől, mikor félek, h mi nincs meg bennem, mikor érzem,h csak el kell ezt engednem.......a lényeg, hogy jól vagyok, s semmiért nem adnám, hogy itt lehetek.
Elmentem a sulimhoz. Ezt senki nem fogja elhinni.Maga a Kánaán, korábban csak egy külső irodában voltam, ma beléphettem a Paradicsom kauján.
Amúgy meg most ezt hallgatom, de Vigyázat, csak nyugodt idegzetűeknek! https://www.youtube.com/watch?v=x3Y77YHGakQ

bejárat a tenger felől
odakint a parton van a suli kávézója, étkezdéje is..

 az aula

bejárat az autóút felől

SAHNE DEKORLARI VE KOSTÜMÜ BÖLÜMÜ

a tanszéken

gyakorlati órák színhelye

bábműterem

bábokat is néztem,amiket csináltak, vannak szuperek köztük!!

kilátás a tanszék műhelyéből a Bosporusra

a sulim és a bosporus

az a giga hajó mindig ott van, gondolom, hotel

ezt látod, ha kinézel a suliból vagy előtt ücsörögsz

Azt hiszem, páran félreértettek; az a "nyugis" oldal, ahol csak ideiglenesen vagyok, és szerettem volna itt lakni. s a másik a nyüzsgő, csak az utcánk nem,ahol lakni fogok. (a napokban költözöm) De amúgy meg nem ismerem még annyira azt a részt, úgyh nem jelentek ki még semmit ilyen kizárólagosan.

Csak egy sort róla: új bankkártyát fognak otthonról küldeni, ennyi a megoldás, a másikat letiltottam.

Telefon kérdésre nem tudom a választ, már olyan, mintha sohse nem is derülne ki egyáltalában ebben az életben. 
Ma 1,5 órát töltöttem egy telefonos boltocskában, pont akkora volt, hogy én meg a kurd srác elfért benne. Idővel teával is kínált , s nagyon sokat telefonált miattam mindenféle telefonos company-knak, közbe mondta néha, h insallah-insallah. Kedves volt, de tartottuk a tisztes távot. :)

Voltam még egy török esküvői bulin, Juditékkal, kis szűkkörű volt, de kedves volt mindenki itt is!
Tegnap elmentem az ART INTERNATIONAL-ra , ez egy kortásr kiállítás. Nagyon sok minden volt, élveztem, h kiállításozok, szeretnézek a világ művészetében.

Ma megint Lilláékkal sétáltam, egy nagyon kedves, szerény török fiú vezetgetett minket itt-ott, aki a Macar Kültür Merkezi-ben dolgozik, ahol Judit is. Egy török lány is csatlakozott hozzánk, mindketten építészetet tanulnak. Velük nagyon jól éreztem magam,
Egészen magam voltam, semmi agyalás, akarás. Ilyenkor az angol is sokkal jobban megy.

A leendő lakótársaimból csak egyet ismerek, meg egy másikat, aki el fog menni nemsoká, de picit tartok tőle, hogy ők mások. Ők inkább a minden este erasmus parti. Nekem ennél a beszélgetés, kutúra megismerés fontosabb.
De ők hívnak mindig, hogy menjek bulizni.

Eleinte az ember minden új társanak örül. Aztán, mikor már egy kicsit megérkezett, akkor elkezdi keresni, hogy mi az,ami tényleg ő, akik melllett saját maga, s nem pedig az egyedülléttől való menekülésből kialakított felszínes kapcsolatok.