Már ezer éve akarok írni egy bejegyzést a problem yok címmel, de vagy én voltam kimerülve, hogy írjak, vagy ez a zseni oldal nem akart működni… szupi…
De a lényeg, hogy mindig mire odajutottam volna, h írjak, elszállt a lelkesedés… épp szürke felhő kúszott az égre.
Az ember kedve itt tényleg olyan szeszélyes, csak, mint minden egyéb… Az időjárás, a közlekedés, az adminisztráció, a pénzügyek, s csak így a kapcsolatok is…
S ez a kulcsszó máma.
Igen, az iskola elkezdődött. Uh, mily’ meglepő, hisz’ október 8. van. De igen, itt ez mégis meglepő, mert igazán nagyon nehéz szülés volt… még a kislábujja így is benn van.
De lényeg nem ez, hanem, a dráma, ami Erzsi kicsi szívében játszódik. Uhh, de hosszú, uhh mennyi felvonás, ez ám a modern dráma… igen, követhetetlen.
Szept. 14-én beslattyogtam az iskolába, ahogy azt már hetek óta megettem egyik-másik nap, hátha jutok valamire, s realizáltam, hogy ’hoppá! Nem én vagyok az egyetlen diák az egyetem falai közt’. Az élet elkezdődött, az erasmus áradat nekilódult.
S akkor ott voltam én, aki három hete éltem kis felfedező körutakkal megtöltött életemet, ha nem is egyedül, de amolyan kis alienként bolyongva a városban.
Félve nézegeted a többi srácot…igen, biztos ők is erasmus…mit kérdezz…ez olyan béna, hé ti is erasmussal…nyílván, hisz’ az international office-ban ülünk…jó,akkor ’where are u from?’…de, hát hallom, h németül beszélnek…hagyjuk, inkább olvasok, megy ez majd magától…
S ment. De nem mindig magától, (mert csak odamentem itt is ott is megszólítani a népet), és nem mindig kényelmes hátszéllel.
Az elmúlt hetekben tényleg beindult a nagybetűs erasmus élet, de sokat csapongtam.
S közben pont az volt a lényeg, h nem akartam csapongni. Nem vágytam, s nem vágyok orbitális erasmus megmozdulásokra, és rengeteg külföldi ismerősre.
Igazi kapcsolatokra vágyom, és valós párbeszédekre.
És a sok csapongás… Amikor azt keresed, hogy hogyan lehetnél egészen saját magad, hogyan dobhatnád félre az újra s újra felvett szerepeket, arra nem az értelem nélküli bandázós lézengés és az ’igen, mekkora fanok vagyunk’ mindenkivel mosolygás a megoldás.
De lényegében senkivel nincs baj, akit mellém sodort a Bosporus, csak nehéz munka volt megtalálni, azt aki igazán az,amit keresek. Vagy is a vicc és a lényeg az, hogy egyáltalán nem is volt nehéz, mert mindenhova potyogtatott nekem a Jóisten egyet-egyet a nekem valóból, csak a türelem, aaaz, az az, ami rózsát terem.
Mert van egy szuper lakótársam, egy szuper szaktársam, szuper török szaktársak, szuper cuki cappadocia group, és még 1-2 szupi erasmus társ, s kész a habostorta.
A lényeg, hogy ők már vannak egy ideje, de most jött el az, hogy azt érzem, megérkeztem, mert már természetes velük lenni, megkeresni egymást, igényelni egymás társaságát, magadat adni, angolul beszélni (almost), jókat beszélgetni, angolul viccelni (óh,h hiányzott eleddig a humorom :D).
Szóval a gyümölcs kezd beérni.
Igen, ez most egy rózsaszín felhős nap.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.